intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

A szerelem férfi szemmel

A szerelem férfi szemmel

A sok ezer éve kutatott, és soha fel nem térképezhető érzést, a szerelmet nagyon sokan próbálták már leírni. Egyszerűen képtelenség, hiszen – mint minden emberi érzés – a szerelem nagyon szubjektív. Lássuk, hogyan élhetik meg a szerelem érzését a férfiak.

Szenvedély, mámor, vágy, talán ezek a szavak írják le a legjobban, amit a férfiak a szerelemmel azonosítanak. Náluk ugyanis általában az érzelmek fölé helyeződnek az ösztönök.

Az őskori férfi is már külső alapján választott magának párt. A jó nő akkoriban az volt, aki képes volt utódokat kihordani és megszülni. Az, akitől remélhette a férfi saját génjeinek és fajának fennmaradását. Ma már persze egészen más a szépségideál, de ez egy másik írás témája is lehetne. Azok az indítékok azonban, amelyek a férfit a nő felé hajtják, nem sokat változtak. A férfiak most is a fiatal, egészséges, kicsattanó nőket részesítik előnyben, de ehhez vajmi kevés köze van a szerelemnek. A férfiak ugyanis képesek nem összekeverni a szerelmet és a szexet. Nekik nem kell szerelem ahhoz, hogy eltöltsenek egy számukra vonzó nővel egy-két pásztorórát.

A szerelem kezdetén a férfi megpróbálja bűvkörébe vonni, elkápráztatni a nőt. Ennek általában egy célja van: a szex. Nagyon érdekes, hogy egyes férfiak mire képesek azért, hogy egy nőt ágyba vigyenek. Természetesen a férfiaknak is vannak érzéseik, ők is lesznek szerelmesek, de náluk minden a vizualitás szintjén bontakozik ki. A szerelem a szemükön keresztül szállja meg őket.

Igen nagy szerep jut a kémiának is. A hormonok teljesen átalakítják az embert.

A nemi vágy egyik hormonja a tesztoszteron, azaz a férfihormon. Ezen kívül az eufóriáért felel még a dopamin, az oxitocin, az ösztrogén és a norepinefrin is. Ezeket az agy hipergyorsasággal állítja elő, ha feltűnik a lehetséges partner.  A dopamin és a norepinefrin trükkös hormonok! Ők felelnek ugyanis a „szerelem első látásra” érzéséért. Szóval tudományos tény, hogy létezik ilyen. Az ember ilyenkor olyan állapotba kerül, mintha drogok hatása alatt állna, nagyon felfokozottá válik. Mivel a férfiak a vizualitás emberei, sokkal könnyebben szállja meg őket ez az érzés, ám általában rövid életű.

Mivel bennük sokkal több a tesztoszteron, mint a nőkben, a nemi vágyuk is elsöprőbb. Ám az oxitocinból a férfiak jóval kevesebbet kaptak. Ez a hormon irányítja az érzéseket, amelyek az összebújásra, a szex utáni utójátékra ösztönöznek. A férfiakban és a nőkben is megemelkedik a szintje orgazmuskor, ám a férfiakból hamar kiürül. Így ők nem is igénylik annyira a szex utáni levezetést.

Amikor egy férfi beleszeret egy nőbe, csökken a tesztoszteronszintje, és nő az oxitocinszint. Ez növeli a férfiban a kötődés hajlandóságát. Ettől lesz a férfi gyengéd, ragaszkodó.


Kovács-Hain Zsuzsa


Az önkielégítés hatásai az agyadra
Az önkielégítés hatásai az agyadra
Elmúlt a szerelem? Még házasságban is érdemes ezekre figyelni!
Elmúlt a szerelem? Még házasságban is érdemes ezekre figyelni!
Szex az első randin – igen vagy nem?
Szex az első randin – igen vagy nem?
A szexualitás mint menekülés? A tinédzserkori szexualitásról
A szexualitás mint menekülés? A tinédzserkori szexualitásról
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.