Miért?

A számítógép billentyűzetének monoton kattanásai már-már az agyamig hatolnak. Arra gondolok, ez is csak velem történhet meg. Miért pont a legjobb barátnőmmel kellett megcsalnod engem? És miért most, amikor minden olyan jó kezdett lenni?

Rengeteg miértet sorakoztathatnék fel egymás után, de tudom, hogy egyikre sem tudnám megadni a választ. A negyedik kávészünetet tartom, és már elegem van a női mosdóból, ahol sírok - egyfolytában. Elegem van a visszanyelt könnyeimből és abból, hogy nem vagyok elég erős.

Ha valakit elhagynak, két választása van: vagy túléli, és megerősödve áll fel a padlóról, vagy feláll, de minden kis mozdulatba belehal, és soha az életben nem felejti el azt az embert, aki miatt történik mindez. Azt hiszem, én az utóbbi csoportba tartozom.

Még mindig eszembe jut, amikor álltál az erkélyem alatt az esőben, és ordibáltál, hogy mennyire szeretsz, és engedjelek be, mert bőrig ázol. Akkor feküdtünk le egymással először.

Persze most eszembe jut, hogy mi van akkor, ha az az első szeretkezés volt az utolsó is részedről. Megkaptál, és rögtön tudtad, hogy nem lesz folytatás, csak addig maradtál mellettem, amíg nem lett egy jobb, szebb, akármilyenebb…

Na, de miért pont ő? Miért ő kellett neked? És miért nem beszéltük meg? Ismét a miértek. De nem tudok másra gondolni, csak arra, ahogy az ágyunkban öleled őt. Talán még nevettetek is rajtam. Borzalmas ebbe még belegondolni is.

Soha nem hittem abban, hogy egyszer így lesz ennek vége. Anyu mondta, hogy vigyázzak, mert nem az a típus vagy, aki lehorgonyoz egy nő mellett. Honnan tudta? Az anyák honnan tudják? És én miért nem vettem észre semmit?

Kár ezen töprengenem, kár minden könnycseppért, mert nem érdemled meg. És ő sem érdemli meg, hogy sajnáljam a barátságunkat. Nem is volt barátság, ha képes volt erre. Meg kellett volna mondania, hogy szeret téged. Vagy nem is szeret, csak szex volt köztetek? Az még szánalmasabb. Hogy voltatok képesek erre?

A szakítás szörnyű már önmagában is. De ha így történik meg, ahogy most velem… azt hiszem, nincs ennél rosszabb. Hogyan folytassam tovább az életem? Kivel beszéljem meg a kínjaim? Csak kérdéseim vannak, semmi válasz. Fel kéne hívni anyut. De ő majd sajnálkozik, és azt hajtogatja, hogy ő megmondta, a saját hülyeségem áldozata lettem. De ha egyszer szerettelek… most is szeretlek. Iszonyú nehéz beismerni ezek után, de így van. Nem hiszem, hogy talpra tudok állni, hogy levegőt tudok venni még egyszer… Ebbe bele kell halni.

A lelkem darabokra hullt, és két darabkát már soha nem tudok visszatenni a helyére, mert magatokkal vittétek őket.