intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Szakíts gyorsan és csendben

Szakíts gyorsan és csendben

Az én időmben szakítani még elegánsan tudtak az emberek. Most közel 40 éves vagyok, és azt tapasztalom, hogy még a korombeliek is eljutottak egy olyan pontra, ahol nem számít az, hogy mennyire bántják meg azt az embert, akit egykor mindenkinél jobban szerettek. Csak legyünk túl rajta gyorsan és csendben, ez az elvárás. De vajon tényleg ez?

Szakíts gyorsan és csendben

Amikor valakit nagyon akarunk, bármire képesek vagyunk, hogy megkaphassuk őt. Ám ha fordul a kocka, és már nem akarjuk, akkor is bármire képesek vagyunk. Nem számít az, hogy mit teszünk, az meg pláne nem, hogy hogyan. Az is elfogadható, sőt már senki meg sem lepődik azon, ha eltűnünk, nem vesszük fel a telefont. Hol marad a nagy beszélgetés? Hol marad a bűntudat vagy a lelkiismeret? Vagy ezek csak az én időmben voltak benne az emberekben? (Bezzeg az én időmben!)

A kapcsolatok is felgyorsultak, az érzelmeknek és a valódi intimitásnak kisebb szerepet szán a rendező, azaz mi magunk. Minden kompakt, instant, és azonnal fogyasztható. Ilyenné váltunk, ezek vagyunk mi, emberek. Nem számít, hogy nő vagy férfi az illető, mindent lehet. Az egyéjszakás kapcsolatok egyre gyakoribbak, ezeknél nem kell strapálni magunkat a kínos kérdésekre adható kínos válaszokkal. Veszélybe kerültek az alapvető emberi gesztusok, az alapvető emberi érzések.

Egyszerűbb gyorsan és csendben szakítani is. Igaz? Minek annyit beszélgetni? Minek már emberszámba venni a másikat? Hát nem jobb csak úgy kinyomni a telefont, elfelejteni az együtt töltött szép időt, és csak a rosszra vagy a kellemetlenre emlékezni?

Sajnos ez van, nem akarunk gondokat a nyakunkba venni, így is van belőle elég. Sokkal egyszerűbb akár már a kapcsolat elején tisztázni, hogy a végén mi lesz. Már előre tudjuk a végét. Másképp nem is vágunk bele. Mert valahol elfelejtettünk érezni. És ha már itt tartunk, élni is elfelejtünk, mert a sok szexuális, kicsit sem bonyolult kapcsolatunk közepette eszünkbe sem jut, hogy lehetne másképp is.

Szerencsés vagyok. Azért, mert tudom, hogy milyen aggódni valakiért, tudom, hogy milyen szeretni, tudom, hogy milyen az, amikor nem vele veszekszem, hanem érte. És igen, megéri. Megéri kinyitni a szánkat és elmondani, ha nem tetszik valami, mert fontos, hogy a másikat legalább annyira tiszteljük, hogy megmondjuk, ha hibázott. Sőt, a saját hibánkat illik beismerni. És igen, illik azt helyrehozni. Emelt fővel, nem megalázkodva, de helyrehozni. Lélekből, tettekkel.

Egy kapcsolatban ketten vannak. Ő és én. A szakításban is ennek a két embernek kell benne lennie. Nem lehet eltűnni, nem lehet gerinctelen módon rejtőzködni. A szakítás fáj. Ez tény. De arra igenis gondolnunk kell, hogy mit érez a másik. Hogy miért? Mert volt idő, amikor ő volt a legfontosabb személy. Nélküle levegőt venni sem tudtunk.

Nem játszhatunk senkivel a kedvünk szerint. Nem csinálhatjuk azt, hogy eltűnünk, és amikor a kedvünk tartja, visszasétálunk, tönkretéve a másikat.

Ilyenkor azért bennem vannak a nagy kérdések, amiket persze senkinek sem tettem fel: mit gondol az az ember, aki képes érzelemmentesen szakítani, ráhagyva minden terhet a másikra? Mit tesz, ha egyszer vele is megteszi ezt valaki más? Vajon akkor hogy viselkedik majd? Egyszerűen továbblép, vagy fájni fog neki?

Sajnos vannak olyan emberek, akik egy ilyen szakítást életük végéig magukban hordoznak, mint egy kiújuló betegséget. Nem tudnak tőle szabadulni, és folyamatosan eszükbe jut a másik, aki át tudott rajtuk lépni minden gond nélkül. A megalázottság talán még jobban fáj, mint maga a szakítás. Az az ember, akivel így elbánnak, valószínűleg hosszú ideig nem lesz képes megnyitni a szívét, nem tud majd újra szeretni. És elkezdődik a félelem. Félni kezd majd az új kapcsolattól, és talán belehajszolja magát valami olyasmibe, amit senki sem érdemel meg: sem ő, sem az esetleges és alkalmi partnere.

Csak gondold végig. Te szeretnéd, ha veled valaki úgy szakítana, hogy nem mondhatsz semmit, nem védheted meg az álláspontod? Légy méltó a kapcsolathoz, és zárd le úgy, ahogy azt egy másik ember – akit nagyon szerettél – megérdemli. És ne feledd, veled is szakíthat valaki, te is elvárnád, hogy megbeszélhessétek. Add meg te is a lehetőséget.


Három lépés, háromféle szerelem az Igaziig
Három lépés, háromféle szerelem az Igaziig
Miért múlik a szerelem, és hogyan érezheted újra?
Miért múlik a szerelem, és hogyan érezheted újra?
A szerelem férfi szemmel
A szerelem férfi szemmel
A szerelem örök
A szerelem örök
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.