Öl, butít és nyomorba dönt – a közöny

Elie Wiesel író szerint „A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.” Rengeteg kapcsolatban látom, hogy a nő szinte már nem is él az egészben, nem kiabál, ha kéne, nem sír, és már nem is panaszkodik.

Azt mondják, hogy egy kapcsolat halála sokszor az, ha a nő már a hisztizésre sem veszi a fáradságot. Néma, nem akar kommunikálni, hagyja inkább, hogy a kapcsolat egy mederben folyva csak úgy haladjon. A teste ott van, de a lelke, a szíve valahol máshol. A kapcsolatra annyit sem szán, hogy megpróbáljon javítani rajta.

Ha egy nő közönyössé válik, akkor mindennek vége. Normális esetben, amikor még szeret, és azt akarja, hogy a férfi mellett maradhasson, akkor még akar tenni valamit az elromlott kapcsolatért. Ha közönyös, akkor nem halmoz el érzelmekkel, nem csordul túl az a bizonyos. Ilyenkor már a nőnek minden mindegy, nem érdekli, hogy a következő pillanatban már a ház ajtaja előtt áll-e a cuccaival, vagy ebédelni mennek a férfival.

Azok a régvolt érzések már eltűntek, a helyüket pedig átveszi az a közöny, ami manapság annyira jellemzi az embereket.

A baráti társaságomban van egy pár, akik már vagy harmadszorra jöttek össze, de mindig ugyanoda lyukadnak ki. A legutóbbi találkozásunkkor a lány a konyhában panaszkodott a fiúra, hogy mennyire furcsa az egész kapcsolatuk, milyen közömbössé váltak egymás iránt. És miközben arról beszélt, hogy eluralkodott rajta a közöny, elmondta, hogy úgy érzi, hogy egy kis világot hozott létre magának, amelyben nincs helye a srácnak, ahol már egy másik férfi van mellette, akinek egyelőre még nincs arca, nincs teste, de tudja, hogy ott van. Nagyon érdekes beszélgetés volt ez, ott, a konyhában, de tudtam, hogy valószínűleg ennek a párnak már nincs innen visszaút. Csak azt tudtam tanácsolni, hogy minél előbb mondja meg a partnerének, hogy az érzelmek kihűltek, és nem érzi úgy, hogy meg lehet őket menteni.

Elhidegülés. A közöny kistestvére. Sajnos egyre inkább azt érzem, hogy a világban élők elhidegülnek egymástól. Pont az iszonyatos közöny miatt, ami uralkodik.  Egy szerelmi kapcsolatban az elhidegülést megélni a legborzalmasabb dolog. Szinte szemmel látható, ahogy a két, egykor szerelmes ember mennyire nem akar benne maradni abban a kapcsolatban, ami már nem nyugtatja meg a feleket, nincs benne intimitás, nem frissít és nem lazít el. Csak menekülni akarnak ebből, és egymástól.

Az egész együttlétük innentől csak a mindennapi rutin része, egyikük sem akarja feléleszteni az érzelmeket, nem is gyűlöli a másikat, csak egyszerűen egy-egy közönyös test. Nincsenek beszédtémák, csak mindennapi semmiségek. Egyik fél sem lép, maradnak egymás mellett, egymás energiáját zabálva, de valahogy nincs elég merszük kilépni az ajtón, elköszönni, eltűnni.

A férfinak soha nem szabad hagynia, hogy egy nő odáig eljusson, hogy nem akar már hisztizni sem, mert nem látja értelmét. Ez valahol a féri kudarca. A férfinak el kell érnie, hogy a nő minden körülmények között meg akarja beszélni… Ha egy nő elnémul a kapcsolatban, ott olyan probléma van, amin már nem biztos, hogy lehet segíteni. A barátnőm a konyhában… mindig eszembe jut, ha a közönyösség felüti a fejét. A ki nem mondott szavak feszítették.

Tudta, hogy valamelyiküknek egyszer engednie kell, de nem ő akart az lenni, aki tesz valamit. Ott, akkor, a konyhában tudtam, hogy ők soha nem lesznek egy pár – legalábbis szerelemből nem – máshogy meg nem nagyon van értelme.