Nős férfi a szerelmem

Anita élete egy pillanat alatt változott meg. Abban a pillanatban, amikor rájött, hogy a szerelme, Zoltán, nős.

„Istenem, mennyivel egyszerűbb életre vágytam! Nem akartam soha mást, csak boldog lenni. Nem tudom, hogy belekezdtem volna-e, ha tudom, hogy van egy feleséged. Egy nő, akit szeretsz, vagy már nem szereted… nem tudom. Valaha biztos mindent elsöprő érzelem volt köztetek.

Furcsa tudni, hogy van valaki más is. De mit mondtál neki, amikor nálam aludtál? Hogy tudtál másnap a szemébe nézni? És hogy tudsz most a szemébe nézni? Ő tudja egyáltalán, hogy ki vagy valójában?

Jaj, ha belegondolok, hogy én voltam igazából a harmadik fél! Egyszerűen még mindig nem hiszem el! Hogy lehet, hogy a tökéletes életünk egy csapásra romba dől? Azt hittem, boldogok leszünk. Kéz a kézben öregszünk meg, olyan közhelyesen, ahogy a filmekben. Ülünk a hintaágyon, a verandán, és észrevétlenül a vállunkra ül a kor.

De ez már soha nem történik meg. Mással fogsz megöregedni, de az is lehet, hogy egyedül.

Túl sokat akartam talán. Túl nagy elvárásaim voltak. Borzalmas érzés, amikor megtudsz valami olyat életed szerelméről, ami visszafordíthatatlan károkat okoz, olyanokat, amikkel nem tudsz mit kezdeni. És a legrosszabb az egészben, hogy azzal kell együtt élnem ezután, hogy tönkretettem egy házasságot, és ezt nem akartam. Persze, ilyenkor mindenki azt látja, hogy volt valaki, aki belerondított egy tökéletes idillbe. De ki nézi azt, hogy ez a harmadik fél hogyan élte meg az egészet? Senki nem törődik velem. Nem látják, mennyi könnyet sírtam el. Nem tudják, hogy nem eszem és nem alszom, hogy bűnösnek érzem magam. Nem értik, hogy semmit sem tudtam az egészről.

Szorongás, bűntudat, depresszió, altatók. Ezek a társaim most a szeretet, a szerelem, az intimitás és a megértés helyett. Jó, mi?

És még mindig szeretem, még mindig csak rá gondolok. A magyarázkodása kiborító volt. Előttem van az egész jelenet. Látom, ahogy rákérdezek, hogy mit láttam, amikor egy nővel csókolózott a pláza kávézójában, látom, ahogy sokkol, amit hallok, ott van arcomon a döbbenet és a csalódottság. És ő csak magyarázkodik. Olyan, mint egy kisgyerek, aki el akarja magyarázni, hogy miért kapott intőt az osztályfőnöktől. És én akkor is szerettem, amikor hazudott. Tudtam, hogy nem mond igazat. Látom az arcát magam előtt most is. Ledöbbent, amikor mondtam neki, hogy tudom, hogy hazudik. A férfiak sosem feltételezik, hogy belesülnek a hazugságukba.

Nős, és kész… nem tehetek ellene semmit. Önámítás lenne azt hinni, hogy elválik. Sosem válnak el. Mindig a család a fontosabb, és ez jól is van így. De úgy érzem, annyit megérdemeltem volna, hogy elmondja a kapcsolatunk elején, hogy nős. Esélyt kaptam volna, hogy választhassak, hogy dönthessek. De így…

Nős férfi a szerelmem, és csak későn vettem észre. Ő azt akarta, hogy folytassuk így, hogy tudom, mi a helyzet. De nem… nekem is van önbecsülésem.

Minden elhallgatott körülöttem, és nekem most bele kell ebbe törődnöm. Vajon elfelejthetem egyszer? Kapok egy újabb esélyt az élettől a boldogságra? Csak egyszerű életet szeretnék, semmi mást.”

Ligeti Anna