intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Neked milyen volt az első? – 4 fiatal lány mesélte el az első szexuális élményét

Neked milyen volt az első? – 4 fiatal lány mesélte el az első szexuális élményét

A társadalom elvárása az első szexuális élménnyel kapcsolatban igen érdekes. Az a jó, ha mielőbb túlesel rajta. De vajon ez hova vezet? Egyesek álmodoznak az első szexről, mások tényleg csak hajszolják az alkalmat, hogy megtörténhessen.

Anett (18) – „Nem mertem élvezni.”

„Az első alkalom előtt iszonyatosan féltem. Az anyukám mindig azt mondta, hogy csak olyan fiúval tegyem meg, akit igazán szeretek. Úgy éreztem, hogy Peti ilyen, nagyon szerettük egymást, már egy éve jártunk együtt. Előkészítettünk mindent. Egy olyan napon esett meg a dolog, amikor a szüleim nem voltak itthon. Nem igazán volt jó élmény. Kicsit fájt, és nem mertem élvezni. Nem mertem megszólalni sem. Nem engedtem el magam eléggé, ezért nem is élveztem, görcsös élményként maradt meg bennem. Petivel azóta is együtt vagyunk, és most már minden szuper ezen a téren. A történethez hozzátartozik, hogy nem hallgattam el előle a problémát, hanem megbeszéltük. Szerintem ez nagyon sokat jelent. Sokan nem mernek beszélni a szexről, inkább elhallgatják, ha bajuk van, és ez aztán szakításhoz is vezethet.”


Juci (17) – „Elsiettem.”

„Egy évvel ezelőtt vesztettem el a szüzességem. Azt hiszem, még most is nagyon korai lenne, nemhogy akkor!
Semmi tervszerű és átgondolt nem volt abban az együtt töltött néhány órában. Úgy éreztem, őrülten szerelmes vagyok, persze most már tudom, hogy ez nem igazi szerelem volt. Nem akartam mást, csak azt, hogy megtörténjen. Annyira akartam, hogy az érzésekre nem is koncentráltam. Belevetettem magam és csak csináltam, amit gondoltam, amit éreztem.”


Leila (19) – „Minden áron meg akartam felelni.”

„Csúnyának láttam magam. Soha nem tudtam igazán elfogadni magam. A testemet bálnának láttam. Ez sajnos mostanra sem változott. Az első együttlétet percről-percre megterveztem. Nem akartam semmit a véletlenre bízni. Ettől persze totálisan befeszültem, amit a pasim is azonnal levett, és az egész annyira béna lett. Az első után egy ideig nem is akartam szexelni. Mindenféle hülyeséggel kitértem az együttlétek elől. Mára sikerült egy-két dolgot elengednem, kicsit közelebb kerültem önmagamhoz, ami könnyebbé teszi a szex közbeni elfogadást, és az ellazulást is.”


Nóri (18) – „Próbáltam okosan csinálni.”

„Az anyukám egyben a legjobb barátnőm is. Nagyon számít nekem, hogy ő mit gondol, mi a véleménye a dolgaimról. A tanácsait is igyekszem megfogadni, és eddig még nem bántam meg. Ő kért arra, hogy, ha olyan komoly kapcsolatban leszek, ahol szóba kerül a szex is, jó lenne előtte elmenni nőgyógyászhoz, és megoldást találni a fogamzásgátlásra. El is mentünk együtt, amikor Danival, a barátommal komolyra fordult a kapcsolatunk. Az orvos javaslatára a fogamzásgátló tabletta mellett döntöttem, és már az első együttlét előtt szedni kezdtem. Azt hiszem, nagyon jó, hogy így csináltam, és hallgattam anyura. Egy kisbabával nem tudom, mit kezdenék ilyen fiatalon, még csak most érettségiztem.”


Sajnos Leilához hasonlóan sokan gondolkodnak úgy, hogy nem elég vonzók a férfiak számára, nem szépek, ezért nincs létjogosultsága annak, hogy élvezzék az együttléteket. Azonban ez nem jó gondolkodás, hiszen pont ezzel riasztják el a férfiakat. Egy férfi akkor talál igazán vonzónak egy nőt, ha az jóban van önmagával, a kisugárzása pozitív. Csak szeretni kell egymást, ez a legnagyobb titok. Minden rossz beidegződést el kell engedni, hiszen elsőre még senki nem vérprofi, mindenki csiszolódik a másikhoz idő közben. A szex pedig egy tanulási folyamat. Te is, a párod is tanultok egymástól a belső ösztönök mellett. Olyan férfit kell találnod, aki mellett szex közben sem félsz önmagad lenni.

 


Tarjáni Rita


Kedves
Kedves
Mi befolyásolja a szexuális vágyat? – Nőknél és férfiaknál eltérő a kiváltó ok
Mi befolyásolja a szexuális vágyat? – Nőknél és férfiaknál eltérő a kiváltó ok
Segítség! A pasimnak herpesze van!
Segítség! A pasimnak herpesze van!
3+1 tipp, hogy soha ne legyen még egy rossz randid
3+1 tipp, hogy soha ne legyen még egy rossz randid
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.