Hol vannak a hétköznapi hősök?

Lefekvéskor nagyon sokat beszélgetünk a férjemmel. Ilyenkor van időnk kicsit átbeszélni a mögöttünk álló napot, kivesézni, hogy mit hogyan kellett volna másképp tennünk aznap a gyerekekkel. Vagy egy-egy film tartalmát elemezgetjük, míg el nem alszunk. Ez olyan jó, és bevált dolog az életünkben.

Egyik este igen tartalmas beszélgetést folytattunk arról, hogy én láttam egy 100-as listát, amelyet 253 filmkritikus állított össze. Az első helyezett a Marilyn Monroe – Tony Curtis – Jack Lemmon hármasának köszönhető, Van, aki forrón szereti lett. Aranyos film, szeretjük, de azért az, hogy ez legyen az első minden idők 100 legjobb vígjátéka közül, kicsit túlzás – szerintem. Ahogy a férjemmel erről beszélgettünk, tovább fűztük a szót, és megemlítette, hogy annyira hiányoznak a régi jó hollywoodi filmek, a jó öreg francia mozik és magyar klasszikusok, amelyeken mi is felnőttünk. Azok a jó, kosztümös mozik, amelyeknek a hangulatától nem volt könnyű szabadulni.

Ezek a filmek adtak nekünk, akkori gyerkőcöknek olyan hétköznapi hősöket, amelyeket a mai filmek nem adnak a mi gyerekeinknek. Ezek a hősök képesek voltak harcolni a szerelmükért, és ha kell, meghalni érte. Ezek a hősök napokig küzdöttek az életben maradásért, míg végül siker koronázta erőfeszítéseiket. A jók elnyerték méltó jutalmukat, a rosszak méltó büntetésüket. Minden olyan szép, kiszámítható és nagyon igazi volt. Minden film után kellemes érzésekkel hajtottuk álomra a fejünket, és vártuk a hétvégét, amikor a barátainkkal kiosztjuk egymás közt a szerepeket, a film karaktereit.

Persze arra jutottunk a férjemmel, hogy ez az egész nagyon is rajtunk múlik, hiszen csak mi döntjük el, hogy a két kiskorú gyermekünk milyen filmeken, rajzfilmeken, animációs filmeken szocializálódjék. Ám az is benne van a pakliban, hogy ha nem ismerik az újdonságokat, akkor lemaradnak, emiatt pedig hátrányba kerülnek a többséggel szemben.

De vajon érdemes beállni a sorba? Vagy menők lesznek, ha ismerik ezeket a régi filmeket? Azt hiszem, kicsit ebből is, és kicsit abból is ismerniük kell. Tudniuk kell, ki volt az öreg halász Hemingway Az öreg halász és a tenger filmfeldolgozásában, tudniuk kell, ki volt Gregory Peck, és miért üldözte annyira Moby Dicket, vagy ki volt Zorba, a görög. Szeretnénk, ha ismernék a Tulipános Fanfan történetét, és tudnák, hogy A Fekete Tulipánt Alain Delon alakította. Szeretném, ha a fantáziájukban a hős képe nem csupán Harry Potter lenne, hanem Davey Crockett is, és a vígjáték nem csak az Apádra ütök lenne számukra, hanem mondjuk a csendőr-filmek Louis De Funès-szel vagy az Indul a bakterház. Jó lenne, ha a vágyaikban megfogalmazódna egy olyan nyár képe, mint a Tüskevár című filmben. Persze nem lehet az időt megállítani, ismerniük kell a jelen kultúráját is, de akárhogy is, ma már nincsenek igazi, hétköznapi hősök, vagy legalábbis nem olyan kaliberűek, mint a régi filmek karakterei. Azt hiszem, DVD-keresgéléssel fogom tölteni a szabadidőm egy részét, hogy megmutathassam, milyen volt a mi gyerekkorunkban örülni annak, hogy szombaton volt egy ilyen kosztümös film, vagy csodajó vígjáték. Akkor, amikor még érték volt moziba menni, amikor még öröm volt megnézni egy-egy ilyen filmet, hogy utána eljátszhassuk a tartalmát a mi eszközeinkkel.