Hogyan kell szeretni? – Dóri története

„Olyan régen volt, amikor utoljára átjárta a szívem az a meleg érzés, amikor valaki közelsége olyan hatással van rád, hogy már csak ez számít. Évek óta egyedül vagyok, de most úgy éreztem, ez az év majd az én évem lesz. Nem így történt.” – Dóri történetét Tarjáni Rita jegyezte le.

„Minden évben tervezgetek, hogy miket szeretnék a következő esztendőben megvalósítani. 2019-ben a listám élén a szerelem szerepelt. Szerettem volna 2020-ban megtalálni a nagy Ő-t. Eddig nem sikerült, és most már nem is nagyon bízom abban, hogy ez a pár nap hozza el a szerelmet. Őszintén szólva, már elfelejtettem, hogyan kell szeretni. Több éve egyedül vagyok, és még futó kapcsolatból is csak egy jutott, ami igazán említésre sem méltó. Évek. Nagyon sok idő, sok-sok átsírt éjszaka és nappal. Sajnáltam magam, hogy nekem nem jut egy kis boldogság. Úgy éreztem, mindent megtettem azért, hogy rám leljen a szerelem. Azonban sajnos nem jött össze, de nem visz rá a lélek, hogy elfogadjam ezt.

Néha csendben elmélázom azon, hogy milyen mély érzelem a szerelem. Elgondolkodom, hogy milyen jó volt érezni ezt. Olyan volt, mintha egy másik dimenzióban léteznék, ahol nincs más, csak ez a mindent körülölelő érzelem. Amikor utoljára éreztem, minden csodálatosnak tűnt. A bizsergés, a csók íze, az érintések, minden. Sírtam a pillanatok miatt, amit nem együtt töltöttünk, folyton hiányzott, ha nem volt velem.

Ez viszont már olyan régen nem volt az életemben, hogy szinte el is felejtettem, milyen valaki mellett nyugodtan álomra hajtani a fejem. Milyen az a tudat, hogy amikor majd felébredek, ott lesz mellettem ugyanúgy, mint este, amikor lehunytuk a szemünket.

Tudom, hogy sokszor nem kaphatom meg, amire vágyom. De azt nem tudom elfogadni, hogy ilyen sokáig. Évek. Öt hosszú év. Most már szeretném újra érezni, hogy valakinek én vagyok az egyetlen, hogy velem teljes az élete és az enyém pedig vele.

Mostanában azonban bezárkóztam. A lelkem és a szívem valami fal mögé került, amit nem tudok lebontani, és nem vagyok benne biztos, hogy más képes lesz-e erre egyáltalán. Talán az év végén nem írom fel a 2021-es listámra a szerelmet. Úgysem lesz belőle semmi, ahogy az elmúlt öt évben sem. De mi lesz, ha nem írom fel, és emiatt leszek majd egy újabb éven át magányos?  Biztos sokan furcsának gondolnak, de rám nem hatott jól ez a magányos bezártság. Hiányzott valaki, akivel megoszthatom a csendet és a belső gondolataimat. A közvetlen családomtól nem kaphatom meg mindazt, amit egy férfi adhat, ez nyilvánvaló. Az anyukámmal és a testvéremmel nem beszélhetek mindent, ami a lelkemben van. Az ismerősök meg folyton csak kérdezgetnek, hogy „Na, Dórika, mikor lesz már esküvőd neked is?”. Soha, ha így folytatom. Nem tudom, mit is gondoljak, fogalmam sincs, mi az, ami miatt nem sikerül. Már félek is ismerkedni (mondjuk ez most jó nehéz is). Nem merek megnyílni, mert attól tartok, hogy megsérülök, elhagynak, megcsalnak.

Azt mondják, hagyni kell, hogy az érzelmek rám találjanak. Azt hiszem, nálam jobban még senki nem akarta a szerelmet, senki! Mégis egyedül töltöm megint a karácsonyt. Nincs csók, nincsenek ölelések és nincsenek érintések. Nincs nevetés és nincs beszédes csend sem.

Most csak üresség van… Tudom, hogy nem lehet mindig minden pozitív, de most össze kell szednem magam, hogy a negatív érzéseket magam mögött hagyhassam, és kinyissam a lelkem az új előtt. Talán jönni fog valaki, ami megszabadítja a szívem és a lelkem. És megtanít újra szeretni.”

Tarjáni Rita