Fellobbanó vágy, komoly következmények? Reni története.

„Amikor vége lett a sulinak, madarat lehetett volna fogatni velem. Alig vártam, hogy belevessem magam a fesztiválszezonba. Anyuéktól nem is kértem mást szülinapomra, csak fesztiváljegyeket a kedvenc előadóim koncertjeire. Tényleg már vágtam a centit az elsőig… Végre eljött a nap, életem legszuperebb napja. Összepakoltam a cuccom, feldobtam egy sminket, és a barátnőimmel elindultunk. Már az út is szuper volt. A vonaton volt három srác, akikkel beszélgetni kezdtünk. Jóban lettünk, főleg az egyikkel találtuk meg a közös hangot. Rolandnak hívták, és nagyon, de nagyon kék szeme volt. A csajozós dumája kicsit gáz volt, de ennek ellenére cuki volt, tetszett nekem. Arra gondoltunk, hogy együtt megyünk a koncertre. Az egész dolog olyan meseszerű volt. Roland nagyon cuki volt, és kezdett elkapni valami furcsa kedv. Éreztem, hogy mindenem bizsereg, teljesen belezúgtam. Jó, nem igazán, szerelemmel, de valahogy volt köztünk valami. A koncert alatt csókolóztunk, és Roland a fülembe súgta, hogy tovább is menne, ha én akarnám. Annyira akartam, amennyire még semmit sem. Átfutott az agyamon, hogy talán nem jó döntés, de hamar elhessegettem magamtól a negatívumokat. Alig vártam, hogy vége legyen a koncertnek. Szerencsére Rolandék sátorral jöttek a fesztiválra, csak valamiért felugrottak Pestre vonattal, ezért találkozhattunk. A sátor kicsi volt ugyan, de ez egyáltalán nem érdekelt. Nagyon gyengéd, ugyanakkor szenvedélyes szeretkezésben volt részünk. Csodás volt – annak ellenére, hogy egy hirtelen döntés eredménye volt az egész. 

Egy baj volt csak: Rolandnál nem volt óvszer, én pedig nem szedtem tablettát. Kicsit tartottam attól, hogy hormonokkal bombázzam magam, ezért nem írattam fel az orvossal. Megbeszéltük Rolanddal, hogy majd vigyázunk. Így is tettünk, mielőtt elment volna, megszakítottuk a dolgot. Nagyon-nagyon jó volt. Számomra felejthetetlen élmény…

A számomat elkérte, így még folytatása is lehetett volna, de azóta nem hívott. Ez van. Viszont a menstruációm nem jött meg a várt időben. Először nem gyanakodtam, mert ilyen már előfordult velem máskor is. Amikor azonban eltelt még három nap, eléggé megijedtem. A fejembe hasított a gondolat, hogy esetleg terhes vagyok. Most érettségiztem, épp elkezdeném az életet, nem lehetek terhes! Sajnos azonban nem tudtam másra gondolni, ezért vettem egy tesztet. Tűkön ültem, amíg az eredményre vártam. Pozitív lett. Babát vártam. Először sírni kezdtem, mert teljesen kilátástalannak láttam az egész életem, de utána elmondtam a szüleimnek, akik – meglepetésemre – nem kezdtek lelkifröccsbe, hanem segíteni akartak. Anyuval elmentünk a nőgyógyászomhoz, aki megerősítette, hogy babát várok. Most döntést kell hoznom. El kell gondolkodnom azon, hogy mihez kezdjek, megszüljem, és felneveljem a gyereket, akinek az apját elérni sem tudom, vagy menjek el abortuszra, amivel sok mindent kockáztatnék, de az életem folytatódna, és nem szülnék meg apa nélkül egy babát. A listám, amelyre a pozitív és a negatív dolgokat írom, egyelőre egálban van. Nem tudok dönteni, és az idő sürget. 

Egy biztos. A mai eszemmel máshogy döntenék. Nem mennék bele semmilyen szexuális kapcsolatba, egyéjszakás kalandba védekezés nélkül. Ha körültekintőbb vagyok, akkor most nem lennék ekkora bajban. És még csak az sem jutott eszembe, hogy elmenjek, és felírassak másnap egy esemény utáni tablettát. Akkor talán lett volna esély arra, hogy most nem kell döntést hoznom a saját és egy másik kis ember életéről. Még nem tudom, mi fog történni, de egy döntést már meghoztam. Akármi lesz is, kikérem a nőgyógyászom tanácsát arról, hogy ő mit javasol számomra, milyen fogamzásgátló módszert válasszak. 

Azért írtam nektek, mert úgy érzem, nagyon nagy a felelősség minden egyes nőn, a fogamzásgátlással kapcsolatban. A férfiak – tisztelet a kivételnek – nem igazán törődnek ezzel a kérdéssel. Nekünk, nőknek kell a kezünkbe venni, és ösztönözni a férfiakat is arra, hogy komolyan vegyék. Tudatossággal megelőzhetjük a még nem tervezett terhességet, még nagyobb odafigyeléssel a szexuális úton terjedő betegségeket. Csak azt bánom, hogy abban a pillanatban, amikor kellett volna, semmi sem számított, csak átsuhant az agyamon a gondolat, hogy talán hülyeséget csinálok. Azt hiszem, jobb lett volna, ha arra a belső hangra hallgatok. De most döntenem kell majd, és már alig van időm.”

 
Komáromi Csenge