intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Egy férfi is lehet érzékeny

Egy férfi is lehet érzékeny

Donát története annyira megragadta szerkesztőségünket, hogy úgy gondoltuk, ezt mindenkinek el kell olvasnia. A férfi oldaláról láttat egy igen fontos témát, személyiségre is kiható párkapcsolatot. Honnan tudhatjuk, hogy nem jó helyen vagyunk? És mit tegyünk, ha rájövünk, a kapcsolatunk rossz hatással van ránk?

„Fiatal koromban több rövid kapcsolatom volt, amelyek mind-mind mély nyomot hagytak bennem. Már ekkor is kicsit más voltam, mint a barátaim, akik könnyedén átléptek egyik kapcsolatból a másikba, cserélgették egymás közt a barátnőiket, mintha azok valami tárgyak lettek volna. Ettől nekem felfordult a gyomrom, sosem vettem részt benne.

Az első hosszú kapcsolatom 21 éves koromban köszöntött be az életembe. Gyönyörű, göndör haja volt Áginak, csodálatos volt. A hajába szerettem bele – elsőre. Mert aztán jött a többi. A személyisége magával ragadott, nem volt kérdés, hogy fülig szerelmes lettem. Azt hiszem, ő is nagyon szeretett, jövőt terveztünk, minden szépen alakult. Még anyukám is megkedvelte, komolynak indult a szerelmünk. Aztán mégis valami közbeszólt. Ági külföldön kapott lehetőséget a továbbtanulásra, én pedig nem tudtam vele menni. Szétváltunk, de úgy éreztük, menni fog ez nekünk távkapcsolatban is. Tévedtünk. Ági kint szinte azonnal találkozott egy sráccal, akibe beleszeretett. Nem hazudott nekem, azonnal elmondta, mi a helyzet. Ez olyan csalódás volt számomra, amit nem tudtam feldolgozni. Hetekig nem akartam semmit. Csak a szobámban ültem és azt vártam, hogy tán meghalok. Az egész történéshalmaz megváltoztatott. Sokkal óvatosabb lettem szívügyekben, nem mertem közeledni a nőkhöz, mert azt gondoltam, hogy úgyis az lesz a vége, mint Ágival volt. 

Amikor mégsem tudtam ellenállni, akkor furcsán viselkedtem. Ezt akkor persze nem láttam be. Gyanakvó lettem és minden bolhából elefántot csináltam.”

Az apró történések felnagyítása tipikus tünete annak, ha valaki sértve érzi magát, befolyásolt az előző kapcsolatában átélt dolgok miatt. Donát is ezen ment keresztül, csak épp nem volt ennek tudatában. 

„Az új kapcsolatomban rengeteget vitatkoztunk, nem voltunk egy hullámhosszon semmiben. Pedig, ha belegondolok, a lány semmiről sem tehetett. Szeretett is talán, de én nem mertem viszontszeretni. A legtöbb kapcsolatom innentől kezdve a szexualitáson alapult. Nem igazán akartam belevinni az érzelmeket. Nem akartam újra a megcsalt balek lenni. Egyre inkább azt vettem észre, hogy nem jönnek össze a dolgok. A nőknek ugyanis nem kell az érzelemmentes szex, ők egészen akarják a férfit. Döntenem kellett. Elhatároztam, hogy mindent végiggondolok. Sosem éreztem magam elég jónak, mindig azt gondoltam, Ági azért hagyott el, mert nem voltam elég neki. Ettől nagyon nehezen tudtam megszabadulni, a gondolat még most is néha-néha előjön. Valahogy a részemmé vált, és hiába igyekszem kizárni, nem igazán megy. Az önbizalmamnak sem tett jót ez az egész, kicsinek láttam önmagam, leértékelt vacaknak, ami nem kell senkinek. Még akkor is így volt ez, amikor volt alkalmi kapcsolatom. Bizonytalan voltam, és nem akartam túl mélyre merülni az érzelmekben.”

Ha valaki úgy érzi, nem elég jó a másiknak, akkor valószínű, hogy volt olyan kapcsolata, ahol vagy a másik fél tudtával, vagy anélkül, de önmagát okolta a problémákért. Donát is úgy érezte, hogy nem érdemli meg egy nő szerelmét, hiszen értéktelen vacak. Egy új kapcsolatban alapból utasította el az érzelmeket, ami újabb és újabb spirálba hajszolta, amiből már nem tudott kiszabadulni.

„A legrosszabb időszak az volt, amikor ez a sikertelenség már az intimitásban, a szexualitásban is kezdett megjelenni. Eddig ez volt az egyetlen közeg, ahol biztonságban éreztem magam. Egy csapásra tönkrement minden. Egyszer csak már nem akartam szexelni az épp aktuális partneremmel. Nem akartam, hogy ott legyen velem az ágyban. Folyton szorongtam, és inkább rideg voltam mint kedves. Az is zavart, amikor ezt a nő meg akarta beszélni. Nem értettem, hogy ezen mit kell megbeszélni. Csak menjen, és kész. Ő persze ezt hatalmas bárdolatlanságnak tartotta, ami – valljuk be – az is volt. Nehezmre esett nőkkel kapcsolódni. Az egész problémám kezdett elhatalmasodni rajtam. Érzékennyé váltam minden problémára, ami a nőkkel kapcsolatos. Nem tudtam, hogyan keveredhetem ki ebből, de éreztem, hogy nem jó helyen vagyok.”

Amikor valaki úgy érzi, egy körben toporog, amelyből nem tud kitörni egymaga, szakember segítségét kell kérni, hiszen az élet túl rövid ahhoz, hogy erre menjen el az idő. Egy terapeuta utat mutat. Kiutat. Amit végig lehet járni, megszabadulni a problémákból, mégpedig úgy, hogy valós megoldásokat találunk rájuk. Ha rossz hatással van ránk egy régi kapcsolat, csak úgy nyithatunk új fejezetet, ha a régit sikerül maradéktalanul lezárni. 

 
Tarjáni Rita


’’Praise kink’’, az új TikTok-trend, ami beindítja a csajokat
’’Praise kink’’, az új TikTok-trend, ami beindítja a csajokat
Mi és a szex
Mi és a szex
10 szexuális probléma, amit komolyan kell venni
10 szexuális probléma, amit komolyan kell venni
Szenvedély– Nálatok megvan?
Szenvedély– Nálatok megvan?
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.