intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Egy történet két oldala

Egy történet két oldala

Amikor egy kapcsolatban kisiklik valami, hajlamosak vagyunk egyik, vagy másik oldalra állni, és úgy állást foglalni. Sokszor még ítélkezünk is, holott lehet, hogy nem ismerünk minden részletet. Detti és Kristóf házassága nem egyik pillanatról a másikra dőlt romba, ez egy olyan folyamat volt, amit mindketten másképp látnak.

Egy történet két oldala

Detti

„Nyolc boldog év, egy gyerek. Most ezt a két dolgot tudom felsorolni, ami valahogy itt tart ezen a földön. Ez a két dolog, ami még elhiteti velem, hogy az élet nem teljesen sötét. Az elmúlt két hétben olyanokon mentem keresztül, amit nem kívánok senkinek. Tragikusnak is mondhatnám, hiszen összedőlt minden körülöttem. A kisfiam csak néz nagy szemekkel, hogy mi történt. De mégsem mondhatom neki azt, hogy az apja megcsalt egy prostituálttal! Pedig ez történt! 34 éves vagyok, sikeres, mások szerint csinos, szép nő. Nem értem, hogy a férjemnek miért nem kellettem annyira, hogy tiszteljen. A legrosszabb az egészben, hogy végig abban a tudatban voltam, hogy minden rendben. Semmit sem éreztem abból, hogy a férjemnek nem én vagyok az egyetlen. Most megtörtnek érzem magam. Átvertek. A gyereket is átverte, mert azt hazudta, hogy szeret bennünket. De ez milyen szeretet? Hogy lehet megcsalni valakit, akit szeretünk. Főleg így. Lehet, hogy azt megérteném, ha beleszeretett volna valaki másba, de ez… A sértettségtől és a csalódottságtól nem tudok magamhoz térni. Talán depressziós is vagyok. A kisfiam pedig csak kérdez és kérdez: „Hol van apa?”, „Miért sírsz, anya?” Ilyeneket. De mit válaszolhatnék? Úristen, mit mondjak neki? Lélegzethez sem jutok, csak vagyok. Kristóf pedig… teljesen normálisnak gondolja ezt. Szerinte egy jó házasságba belefér, ha egy prostituáltnál keresi azt a bizonyos pluszt. Most nem igazán tudom, hogy mit tegyek. Magamat okolom. Részben. Talán nem adtam meg mindent neki, amit szeretett volna. De akkor miért nem beszélt róla? Miért nem adott esélyt nekünk? Nem tudok megbocsátani, de a szerelem még bennem él.

Le kéne zárni mindent, és új életet kezdeni. Most még nem megy. Talán egyszer.”

Kristóf

„A házasságunk első pár éve felhőtlen volt. Megszületett a kisfiunk, Ábel, és én a felhők felett jártam. Detti viselkedése azonban megváltozott. Eleinte azt hittem, hogy csak a terhesség és a szülés megpróbáltatásai hozták ki ezt belőle, de csak nem akart visszatérni a régi énje. Mindenért ugrott, bármit mondtam, semmi sem volt jó, amit csinálok. A szex rutinszerű volt, amit el is fogadtam, hiszen szülés után nem olyan könnyű a nőknek. Az első hibát ott követtem el, hogy belementem ebbe az őrületbe, nem szóltam neki, hogy nem jó ez az irány. Hagytam, hogy tegyen, amit akar, mert abban bíztam, hogy változni fog. Nem akartam még én is idegesíteni. De teltek a hónapok, és minden olyan volt, mintha kívülről nézném magunkat, az életünket. Eljátszottam a szerető férjet, a jó apát, de már rég nem voltam igazán boldog. Azt gondoltam, hogy az érzelmek nem is olyan fontosak számomra, de a testi szükségleteimmel nem tudtam mit kezdeni. Egy barátom mutatott be Briginek, aki prostituáltként dolgozott. Nem olyan volt, aki az utcán árulja a testét, neki csak gazdag, elit kuncsaftjai voltak. Megtetszett ez a lány. Nevetett. Sokat. Nagyon hiányzott a vidámság. Detti régen nagyon mosolygós volt, de az utóbbi időben eltűnt ez is. Brigiben ezt láttam meg először, és úgy vonzott, hogy már első alkalommal le akartam fektetni. Az sem érdekelt, hogy mennyibe kerül. De ő nem jött el velem. Ilyet sem hallottam még. Egy prostinak nem kell a pénz? Itt többről volt szó. Ő nem feküdt le akárkivel. Megvolt a választás szabadsága. És ő akkor úgy döntött, hogy nem jön el velem, és kész. A második alkalomra virágot is vittem. Tudtam, hogy nem teszem jól, de nem bírtam ki. Nem tudtam neki ellenállni. Egyszerűen gyönyörű volt. Nagyon sok pénzt fizettem neki az egész éjszakáért, de akkor úgy éreztem, minden pénzt megér, csak hozzáérhessek. Dettinek azt mondtam, bent kell maradnom a vidéki irodánkban, és ezért nem megyek haza éjjel. Innentől kezdve minden héten egyszer Brigivel voltam. Rengeteget költöttem rá, ajándékokat is kapott tőlem. Minden tökéletesen működött, míg Detti meg nem tudta ezt az egészet. Most el akar válni. De hát én szeretem, nem változtak az érzelmeim iránta, de azt is be kell vallanom, hogy mellette Brigibe is kicsit beleszerettem. Egyszerűen nem bírom ki nélküle. Már a részemmé vált. Tanácstalan vagyok. A fiam folyton kérdezi Dettit rólam, de ő most sértve érzi magát, amit meg is értek. De nem tudom ezt megmagyarázni… Elrontottam. Azzal, hogy nem beszéltem meg Dettivel a problémákat, hanem Brigit használtam pótlékként. Ez talán vele sem volt tisztességes, bár nem tudom, hogy mennyire érdekelné a magánügyem. Most ki kell találnom, hogy mi legyen, szeretnék Dettivel kibékülni. Erre most nagyon kevés esélyt látok. Próbálkozom azért, mert szeretem őket. Szeretem a családomat. Azt szeretném, ha velem lennének, és minden visszaállna a régi kerékvágásba. Dettinek nem lesz könnyű, de mindent meg fogok tenni érte.”

Tarjáni Rita


Hogyan kell szeretni? – Dóri története
Hogyan kell szeretni? – Dóri története
Harminc múltam, egyedül vagyok
Harminc múltam, egyedül vagyok
„A szerelem mindent megér” - tiniszerelem
„A szerelem mindent megér” - tiniszerelem
Ne kütyüzz, szeretkezz!
Ne kütyüzz, szeretkezz!
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.