intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Egy örökbefogadás története

Egy örökbefogadás története

Klára és a férje, Géza sokáig próbálkoztak, hogy gyermekük lehessen. Sok-sok csalódás és veszteség, sírás és újrakezdés jellemezte a házasságukat. Nem lehet babájuk, Klára nem tudja kihordani a magzatot. Az örökbefogadás mellett döntöttek.

Egy örökbefogadás története

Több évnyi sikertelenség nagyon kifárasztja az embert. Még a reményt is elveszítheti, hogy valaha gyermekkacaj tölti be a házat. Klára már majdnem elengedte a dolgot, amikor Géza azzal állított haza, hogy egész nap azon gondolkodott, hogy örökbe kéne fogadniuk egy kisbabát nyílt örökbefogadással. Ez azt jelenti, hogy az örökbefogadó szülők megismerhetik az életet adó anyát, tarthatják a kapcsolatot.

Egy örökbefogadás története

Így ismerték meg Elenát, aki épp akkor töltötte be a 18. életévét. Hányatott gyermekkora volt, és semmilyen biztos családi háttér nem állt mögötte. Az abortuszt ellenezte, de megtartani nem tudta volna a babát, ezért döntött a mellett, hogy örökbe adja a gyermekét. Kláráék és Elena között azonnal kialakult a kölcsönös szimpátia, ami sikeresen mozdította előre a kisbaba további sorsát is. Januárban megszületett Csenge. Klára adta neki ezt a nevet, Elena kézbe sem akarta venni. Klára volt a baba mellett a kezdetektől, és már a kórházban a magáénak érezte. Aláírtak minden papírt, megtörténtek a hivatalos formaságok. Klára és Géza hazamehettek a kis Csengével, akit már várt a babaszoba, a sok szép, színes játék, és egy család.

Klárából és Gézából olyan érzések törtek elő, amilyet soha ezelőtt még nem éreztek. Csodás volt Csengét etetni, fürdetni, szülőnek érezték magukat. Mígnem egy reggelen megcsörrent a telefon, és az örökbeadó szervezet munkatársa közölte, hogy Elena meggondolta magát. Szeretné elvinni Csengét. 24 órájuk van arra, hogy összepakoljanak, és elbúcsúzzanak a kislánytól. Az ő kislányuktól.

A derült égből villámcsapás kifejezés kevés lenne arra, hogy visszaadja, amit Kláráék éreztek. Elveszett minden. Abban a pillanatban úgy érezték, soha nem tudnak innen felállni. Csak kérdések kavarogtak a fejükben, ahogy ölelgették, puszilgatták a kislányt, aki nemrég még az övék volt. Néhány óra maradt csak a búcsúra. Klára nem tudta elképzelni, mi lesz ezután. Hova kerül majd Csenge? Hiszen Elena magát sem tudja eltartani. Hogy gondoskodik majd Csengéről? De nem tehettek semmit. Elena az életet adó anya, aki az örökbeadást követően 6 hétig még meggondolhatja magát. Megtarthatja a gyermekét, ha úgy akarja.

De ki törődik azzal a házaspárral, aki most mindenét elveszítette egy nap alatt? Érzi vajon még valaki a fájdalmukat? Egy kicsit a szülei lehettek ennek a csodálatos kislánynak.

Klára és Géza most úgy érezték, mintha meghalt volna a kisbabájuk. Gyászoltak. Azért kellett ezen átesniük, mert egy tini meggondolta magát. Félelemmel, féltéssel vegyes düh volt a szívükben. Szerették volna Elenát is megkérdezni, hogy mégis hogyan tervezi a jövőt, hiszen Csenge apjáról semmit sem tudott. A srác felszívódott, amikor Elena terhes lett. Családja nincs. Mégis, mi lesz velük? Mi lesz Csengével.

A hatályos törvényekkel azonban nem lehet szembe menni, nem az örökbefogadók lelki világa a fontos. Az életet adó anya mégiscsak az édesanya, ő dönt. Mindenki feje fölött.

Szerencsére Csenge erre az egészre nem fog emlékezni, de Klára és Géza emlékeiben örökké élni fog az a pár csodás hét, amíg szülők voltak, amíg család voltak. Csak reménykedni tudtak abban, hogy a kislánynak szép és teljes élete lesz. Biztos eltelik majd sok idő, amíg lábra állnak, és esetleg elgondolkodnak egy újabb örökbefogadás elindításán. Támogatja őket a család, a barátok. De este, amikor kettesben vannak, előveszik a fotót, amin hárman vannak Csengével, és csak sírnak.


A boldog párok 5 titka
A boldog párok 5 titka
Szex a tilosban
Szex a tilosban
Ha nincs kedved a szexhez, nem kell csinálnod
Ha nincs kedved a szexhez, nem kell csinálnod
Beszélj a szexről a gyermekeddel!
Beszélj a szexről a gyermekeddel!
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.