intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

A szex tanulható

A szex tanulható

Kis közvélemény-kutatásunkból kiderül, hogy a szex még akkor is tanulható, ha az elején minden teljesen reménytelennek tűnik. Hogy mi kell hozzá? Olvass tovább! 

Vannak párok, ahol minden elsőre működik. Milyen szerencsések, nem igaz? Ám a többségnek szüksége van egy kis időre ahhoz, hogy összecsiszolódjanak – nemcsak a mindennapokban, hanem a szexuális életben is. Megkérdeztünk 5 nőt, akik lelkes olvasóink, hogy ők mit gondolnak erről?

Dina (22)

Volt egy pasim, aki szűz volt, amikor összejöttünk, és én voltam neki az első. Ő már először mindenre ráérzett, semmit sem kellett neki „tanítanom”. Fantasztikus szerető volt, még én tanultam tőle új dolgokat, saját magamról, a testemről, a vágy fontosságáról. Nem a szex miatt szakítottunk, az biztos.

Vera (28)

Hiszek abban, hogy a jó szexhez kellenek igazi, mély érzelmek is. Akivel ez nincs meg, azzal a szex sem lehet jó. Eddig két hosszabb kapcsolatom volt, olyanok, amelyekben tényleg igazi érzelmek, igazi szerelem volt. A szex mindkét esetben nagyon jól működött köztünk, ám, amikor elmúlt az érzelem, a szex kezdett rutinszerűvé válni. Soha nem a technikával volt a gond, nem is a vággyal, inkább a mögötte lévő lelki dolgokkal.

Jázmin (25)

Az exem nem volt egy lepedőakrobata. Egyszerűen nem az ő világa volt a szex, azt hiszem. Az együtt töltött néhány év alatt azonban ráéreztünk egymásra. Olyan erős volt az egymás iránt érzett szerelmünk, hogy túl tudtam lépni azon, hogy nem egy tehetség a szex területén. Igazából belejött, a végére már nagyon tudta, hogy mit, hogyan csináljon, hogy nekem jó legyen. Ennek ellenére szétmentünk, aminek csak részben volt oka a szex.

Franciska (30)

Tapasztalataim szerint, a szex tanulható. A lényeg az, hogy a szexpartnerek között meglegyen a kémia. Ha nincs egy alapvető vonzalom, ami továbbviszi a dolgot, akkor úgysem tudnak egymásra hangolódni, a szex nem lesz olyan, mint azzal a partnerrel, akinek már az illata is arra késztet, hogy letépjem róla az inget. Ha valaki kicsit ügyetlenebb a szexben, akkor a partnerének az a feladata, hogy rávezesse a helyes útra, segítse az együttlétet. A tapasztaltabb félnek kell átvennie az irányítást, és az a fél simán lehet a nő.

Rozina (21)

Elég későn, 20 éves koromban veszítettem el a szüzességem, teljesen tapasztalatlan voltam. A barátom segített, ő már volt előttem mással. Számomra az első alkalom szörnyű volt. Nem fájt, vagy ilyesmi, hanem hülyén éreztem magam közben. Szégyelltem magam, mert tudtam, hogy ő már tapasztaltabb, én meg semmit sem tudtam, csak elméletben. Azonban ő segített megélni, átérezni, hogy milyen jó a szex. Azt hiszem, jó, ha a férfi tapasztalt, és tiszteli a nőt, így irányítja. Valószínűleg akkor is jó lett volna vele, ha már nekem sem ő az első.

Adri (26)

Mindenki tapasztalatlanságán lehet javítani. A fontos a kölcsönös türelem és tisztelet. A szerelem szerintem nem alapfeltétel a szexhez, de javíthatja a dolgot. A vonzalom viszont nagyon fontos. A szex minősége azon múlik, hogy mennyire erős ez a fizikai vonzalom. Ha nagyon erős, akkor olyan érzelmek szabadulhatnak fel szex közben, amire nem is számítunk.

Kövess minket továbbra is, mert nemsokára 6 férfi véleményével jövünk.

 

Ligeti Anna


Így lehet valóban forró kettesben a szilveszter
Így lehet valóban forró kettesben a szilveszter
Így növeld kapcsolatodban a bizsergést – 5 tipp
Így növeld kapcsolatodban a bizsergést – 5 tipp
6 gyakori szexhiba, amit lehet, hogy te is elkövetsz
6 gyakori szexhiba, amit lehet, hogy te is elkövetsz
Karácsonyra adj időt! – Magadnak és a párodnak is ajándékozz együtt töltött pillanatokat!
Karácsonyra adj időt! – Magadnak és a párodnak is ajándékozz együtt töltött pillanatokat!
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.