A szerelem rabszolgái vagyunk

Egyszer csak találkozol vele. Mindig róla álmodtál. Nem tudtad, hogy létezik ilyen erős érzés, és nem tudtad azt sem, hogy ennyire letaglóz, magáévá tesz, és nem ereszt. A szerelem rabszolgaság.

Nem tehetsz ellene semmit, hiszen az az ember, akit eddig nem is ismertél, mára olyan fontossá vált számodra, hogy az életet sem tudod elképzelni nélküle. Olyan szorosnak érzed a szíveden lévő kötelet, hogy nem tudod biztosan, hogy tud-e még dobbanni.

Egyértelműen rabszolgává váltál. Már nem rendelkezel saját, szabad akarattal, nincs semmilyen jövőképed, csak azt érezheted, azt láthatod, és azt akarhatod, amit a szerelem érez, lát és akar.

Mindezt pedig önként teszed, ezt akarod. Rab lettél, aki élvezi ezt a rabságot és mindent megtesz, hogy örökre így is maradjon.

Minden gondolatod az övé most már. Róla álmodsz és minden pillanatban vele lennél. Már nem te vagy, hanem ő van. Mindent neki adsz: az örömödet, a boldogságodat, a keserűségedet, a hitetlenségedet, a hitedet, a tested és a lelked. Az egész lényed az övé lesz. Ő pedig az életed értelme lesz. Mindent azért csinálsz, hogy neki jó legyen.

A viszonzott szerelemnél nincs jobb a világon. Ő is rab, akárcsak te. Egymás és a szerelem rabjai vagytok. Ő is neked adja mindenét, és együtt vagytok boldogok.

Ám, ha a szerelmed nem nyer viszonzást, hatalmas szenvedés vár rád. Olyan kín, amit nagyon nehezen lehet megérteni. A miérteket nem válaszolja meg senki. Te mindened elé teszed, de cserébe nem kapsz semmit. Marad a szolgaság, a kifosztott állapot.

Sokan inkább bele sem vágnak. Elhessegetik a szerelemnek még a fuvallatát is. Nem dőlnek be, nem hunyászkodnak meg, és nem akarnak rabok lenni.

De mivel ez az egész nem választás kérdése, lehet, hogy egyszer ők is belesodródnak a szerelembe. Egy pillanatra nem figyelnek, és kész, már benne is vannak. Mindenkire vár valahol valaki, aki vele együtt érzi jól magát, úgy érzi magát egésznek. Még azoknak az embereknek is van ilyen valaki, akik nem akarják a szerelmet. Az érdekes az ebben az egészben, hogy van, aki megtalálja, van, aki csak keresi, és van, aki sosem talál rá, bármennyire is kutatja égen-földön. És persze van, aki nem akarja, és mégis a szerelem talál rá.

Te, én és senki más sem választhat. Mindig a szerelem választ. És ha ez megtörténik, akkor tesszük, amit csak akar, boldogan, belefeledkezve, rózsaszín ködben.

Amikor pedig vége van, ott találjuk magunkat egyedül. Kiszolgáltatottan. De ekkor tudni kell felállni a padlóról, és leszámolni a félelmeinkkel. Mindig tudni kell újrakezdeni. Mert minden csalódás után ott marad a remény arra, hogy újra önkéntes rabságba vonulhatunk, és újra szerelmesek lehetünk.

Voltál már igazán szerelmes? Írd meg nekünk a te történeted!