Mindössze három „apróság” dönt arról, hogy a nők a fellegek közt, vagy épp a pokolban járnak-e.
Az első és legfontosabb a sarok. Ennek a stabilitásán és merevségén, illetve a rögzítési pontján áll vagy bukik a magas sarkú kényelme: ha nem a megfelelő helyen (pontosan a sarokcsont közepénél) rögzítik a fém sarkakat a cipő talpához, akkor nem lesz megfelelően kiegyensúlyozva. Ez pedig baj, méghozzá azért, mert a nők súlyuk egy részét – olykor – a sarkakon pihentetik. Ha a cipő instabil, ezt nem tehetik meg.
És máris elérkeztünk a legfontosabb ponthoz: a cipők orrához. Ennek is a súlyelosztás miatt van különösen fontos szerepe, hiszen – kényelmes sarkak ide vagy oda – a nők nagy többsége a súlyát a lábának az első részére helyezi, ha magas sarkút visel. Vagyis, ha a cipőjük orra nem megfelelő, azt néhány perc – de legfeljebb egy óra után – azonnal érzik, kellemetlen égő érzés formájában. És akkor a hólyagokról és a bütykökről még nem is beszéltünk.
Ezek után az utolsó fontos rész a cipőnek a hátsó része, ami körbeöleli a női sarkakat. A szakember meg van róla győződve, hogy ha ez a rész jó alapanyagból készült és elég – de nem túl – merev, akkor a cipő kényelmes lesz.
A jó/rossz hír az, hogy mindenkinek másmilyen a lába, így az, aki talál egy számára kényelmes, nem egyedileg készített cipőt, az érezze magát nagyon szerencsésnek.
| < Előző | Következő > |
|---|
HealthLine PR
Kommunikációs Ügynökség Kft.
e: info@intimzona.hu
Munkatársak:
Bencze Dávid, Demeter Balázs,
Haris Éva, Jármi Hilda,
Örkényi Gabriella, Patkó Ágnes
A honlap célja, hogy minden fiatal lány megtalálja a megoldást a helyes fogamzásgátló módszerre, hogy helyet adjunk a kényesebb szexuális témákról szóló kérdéseknek, párbeszédnek, és segítsünk a megfelelő szakemberek megtalálásában.
Természetesen, a 40 feletti hölgyekről sem feledkeztünk meg! Fogyókúra, szépségápolás, szexualitás. Ezen, és más érdekesebbnél érdekesebb témákkal várjuk Őket.