Feketét bármikor viselhetünk, épp ezért - bár félve írom le - érthető módon kissé unjuk ezt a klasszikus színt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kis fekete ruha többé nem számít alapdarabnak, csakúgy mint a fekete ceruzaszoknya és az ugyanilyen színű egyszerű garbó! De azért néha más is előkerülhet a szekrényből!
Olykor azonban muszáj váltanunk, méghozzá úgy, hogy a klasszikus színt újragondolva még több fantáziát viszünk az öltözékünkbe. A divat világában is valami hasonló történt, ugyanis a tengerészkék és a hozzá hasonló árnyalatok megtörték a fekete hegemóniáját.
Biztosan akad olyan, aki idegenkedik a kék színtől, és ezt persze megannyi érvvel képes alátámasztani: nem illik a személyiségéhez, a haja vagy épp a szeme színéhez. A tengerészkék nem véletlenül vált a fekete alternatívájává, ugyanis sötétebb árnyalatai inkább hatnak feketének, mint kéknek. Láthattuk a vörös szőnyegen, filmforgatásokon és bemutatókon, egyszóval majdnem minden olyan eseményen, ahol igen nagy számban tűnnek fel a hírességek.
Szabályok nincsenek a tengerészkék viselésére, hiszen épp az az óriási előnye, hogy egyszerre klasszikus, mégis vagány. Egy egyszerű, izgalmas vállmegoldású tengerészkék ruhában nem tűnünk kevésbé elegánsnak, csupán az összhatás lesz jóval izgalmasabb, mint a megszokottnak számító little black dress esetében.
| < Előző | Következő > |
|---|
HealthLine PR
Kommunikációs Ügynökség Kft.
e: info@intimzona.hu
Munkatársak:
Bencze Dávid, Demeter Balázs,
Haris Éva, Jármi Hilda,
Örkényi Gabriella, Patkó Ágnes
A honlap célja, hogy minden fiatal lány megtalálja a megoldást a helyes fogamzásgátló módszerre, hogy helyet adjunk a kényesebb szexuális témákról szóló kérdéseknek, párbeszédnek, és segítsünk a megfelelő szakemberek megtalálásában.
Természetesen, a 40 feletti hölgyekről sem feledkeztünk meg! Fogyókúra, szépségápolás, szexualitás. Ezen, és más érdekesebbnél érdekesebb témákkal várjuk Őket.