Úgy tűnik, hiába mondják a szakemberek, hogy milyen fontos a napi ötszöri étkezés, és különösen a reggeli, a legtöbben ezt hagyjuk el. Pedig kell a napi energiaszintünkhöz!
A gyerekorvosok és a táplálkozási szakemberek sem örülnek az új trendnek, ami az elmúlt húsz évben egyre erősebben jelentkezik a kamaszok között. 1991 óta nő azoknak a fiataloknak – főleg lányoknak – a száma, akik fogyni szeretetnének. Egy részük ráadásul úgy próbálja meg kordában tartani a napi kalóriabevitelt és a könnyen felszaladó pluszkilókat, hogy egyszerűen nem eszik.
A reggelit az időhiányra és a kapkodásra hivatkozva mismásolják el, mondván, miközben a szobájuk egyik sarkából a másikba rohangálnak, egyszerre öltöznek, pakolnak és fésülködnek, nincs idejük arra, hogy nyugodtan leüljenek és egy kiadósat reggelizzenek. „Majd az iskolában.” Csakhogy a szakemberek szerint sokan az iskolában is „elfelejtenek” enni, ez pedig egyáltalán nem tesz jót a teljesítményüknek, és ami még rosszabb, az egészségüknek sem.
Pedig van kutatás arra vonatkozóan is, hogy az elmúlt években a tizenévesek étkezési szokásai egészségesebbek lettek. Egy tekintélyes és széles körű (83 ezer 10-15 évest érintő) vizsgálat szerint általában kevesebb csokoládét, nassolnivalót és édességet esznek, viszont több gyümölcsöt és zöldséget, mint 10 évvel korábban.
| < Előző | Következő > |
|---|
HealthLine PR
Kommunikációs Ügynökség Kft.
e: info@intimzona.hu
Munkatársak:
Bencze Dávid, Demeter Balázs,
Haris Éva, Jármi Hilda,
Örkényi Gabriella, Patkó Ágnes
A honlap célja, hogy minden fiatal lány megtalálja a megoldást a helyes fogamzásgátló módszerre, hogy helyet adjunk a kényesebb szexuális témákról szóló kérdéseknek, párbeszédnek, és segítsünk a megfelelő szakemberek megtalálásában.
Természetesen, a 40 feletti hölgyekről sem feledkeztünk meg! Fogyókúra, szépségápolás, szexualitás. Ezen, és más érdekesebbnél érdekesebb témákkal várjuk Őket.