intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Csokival a nagyobb libidóért

Csokival a nagyobb libidóért

Egyesek szerint igen. Ám lehet, hogy nem kell választani, ugyanis olasz kutatók szerint a naponta csokit fogyasztó nőknek nagyobb volt a libidójuk, mint azoknak, akik nem ettek csokoládét. Uraim, a csokibonbon jobb választás, mint a virág!

Csokival a nagyobb libidóért

A tudomány csak felzárkózik, hiszen a maják és az aztékok ezzel a ténnyel már i.sz. 600-ban is pontosan tisztában voltak. Úgy vélték, hogy a kakaó az istenek eledele, amelyet megőrölve, majd itallá főzve kell fogyasztaniuk. A kakaó volt az egyik legdrágább élelmiszer.

Szerencsére a modern korban már sokkal könnyebben hozzáférhető mindenki számára. Természetesen a csokoládéfogyasztást is – mint minden mást – határok közé kell szorítani, mert amilyen jótékony, annyira ártalmas is lehet mértéktelen fogyasztása. Meg kell találni az egyensúlyt. A túl sok csokitól el lehet hízni, ami biztosan nem ad lökést a szexuális életnek. Válassz magas kakaótartalmú étcsokoládét, ami tele van antioxidánsokkal.

Csokival a nagyobb libidóértA csokoládé jót tesz a szívnek. polifenolokat tartalmaz, amelyek a vörösborban is megtalálhatók. Ezek a polifenolok csökkentik a vérnyomást. Fontos hangsúlyozni, hogy nem a rengeteg hozzáadott cukrot tartalmazó, édes tejcsokoládéról van szó! A sok cukor negatív hatással van a tesztoszteronszintre és a libidóra egyaránt!

A csokoládé tartalmazza azt az anyagot, ami az agy örömközpontjában felszabadítja a dopamint, amikor jól érezzük magunkat. Ez az anyag a feniletilamin vagyis PEA. Az orgazmus során is dopamin szabadul fel. Érted már, hogy a csoki miért az eufória bejárati ajtaja? 

A krémes csokoládé ugyanolyan érzéki tapasztalat, mint a jó szex. Kellemes formája az előjátéknak, ha feldobjátok egy kis csokoládéval.

Tipp: Próbáljátok ki a maják italát, és élvezzétek a szexet még jobban!

Hozzávalók:

·         2 tábla 80-90%-os kakaótartalmú étcsokoládé

·         8 dl tej

·         vaníliarúd kikapart magjai

·         2-3 evőkanál méz ízlés szerint

·         esetleg ¼ chilipaprika, ha a kedvesed bírja a csípőset

Elkészítés: olvaszd fel a csokit a tejben, add hozzá a vaníliamagokat és a chilit. Ha egy kicsit kihűlt, jöhet a méz, és kész is.

Kovács-Hain Zsuzsa


7 pontban a nagy Ő-ről
7 pontban a nagy Ő-ről
Szexuális igényeink változnak
Szexuális igényeink változnak
Szexuális étvágy
Szexuális étvágy
Plátó, kérlek menj a fenébe!
Plátó, kérlek menj a fenébe!
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.